|
Demonstráció a Károlyi Kórház megmentéséért |
|
|
|
Cikk megosztása    
|
Sokszázan vettek részt a Károlyi kórház megcsonkítása, a traumatológia és a neurológiai osztály bezárása elleni péntek esti tüntetésen. A demonstráción a jelenlévők mécseseket gyújtottak, és sokan aláírták a kórházi dolgozók által útjára indított petíciót.
A demonstrációt az MSZP szervezte. Sokszázan vettek részt, civilek, kórházi dolgozók, a szolidaritás és mások is, hiszen a közös cél, a Károlyi kórház megmentése érdekében gyűltek össze az Árpád úton a kórház épülete előtt. Olyan sokan voltak a résztvevők, hogy egy részük az Árpád út másik oldaláról nézte és követte az eseményeket. Sokan maguk készítette transzparenseket is hoztak magukkal. A demonstráción Horváth Csaba, az MSZP budapesti-, és dr. Trippon Norbert, az MSZP újpesti frakcióvezetője is beszédet mondott. A demonstráción részt vett Kiss Péter országgyűlési képviselő is.
Elhangzott, hogy a Fidesz nem ezt ígérte, a választási programjukban szó sem volt ágyszámcsökkentésről, sőt azzal kampányoltak, hogy egyáltalán nincs túl sok kórházi ágy. Elhangzott, hogy a baleseti osztályon csak 2011-ben 4200 fekvőbeteget, és közel 20 000 sérültet ápoltak és gyógyítottak. Ezért a résztvevők elutasítják a 190 aktív ágy megszüntetésének tervét.
|
|
Bővebben...
|
|
|
Kórházukért demonstráltak az egészségügyi dolgozók |
|
|
|
Cikk megosztása    
|
Orvosok és szakdolgozók, betegek és civilek, valamint a fővárosi MSZP demonstrált péntek este az újpesti Károlyi Sándor Kórház tervezett megcsonkítása ellen.
A tavalyig fővárosi önkormányzati tulajdonú Károlyi kórház államosítását követően ugyanis kiderült, a kormány az intézmény neurológiai és a traumatológiai osztályát bezárásra ítélte, a belgyógyászati, a sebészeti és a központi intenzív osztályok jelentős mértékű ágyszámcsökkentését rendelte el. Az érintett osztályok nélkülözhetetlen szerepet játszanak Budapest és az Észak-Közép magyarországi régió baleseti sérült ellátásában.
|
|
Bővebben...
|
|
Az MSZP tiltakozik az újpesti kórházat érintő ágyszámcsökkentés ellen |
|
|
|
Cikk megosztása    
|
Lokálpatrióta demonstrációt szervez az MSZP péntekre az újpesti Károlyi Sándor Kórház ágyszámának tervezett csökkentése miatt.
Trippon Norbert, az ellenzéki párt IV. kerületi frakciójának vezetője, az MSZP budapesti szervezetének ügyvezető alelnöke keddi, fővárosi sajtótájékoztatóján közölte: tudomásuk szerint május 1-jével bezárják a traumatológiai és a neurológiai osztályt az újpesti intézményben. Tájékoztatása szerint összesen 190 aktív ágyat akarnak megszüntetni, ebből százat a baleseti sebészeten és a traumatológián, negyvenet pedig a neurológián. Az MSZP-s politikus szerint ez azért is tragikus lenne, mert a kórház a 450 ezer lakosú észak-budapesti régió, vagyis több kerület és az agglomeráció egy részének az ellátásáért felel. Mint mondta, az intézmény évente 3000-3200 baleseti sérültet lát el, akiket be is kell fektetni, s több mint 6000 embert ambuláns ellátásban kell részesíteni.
|
|
Bővebben...
|
|
Újpestiek is részt vettek az MSZP-nagygyűlésén Esztergomban |
|
|
|
Cikk megosztása    
|
Mesterházy Attila az MSZP elnöke március 15-én a párt országos nagygyűlésén Esztergomban a kövezetőket mondta:
„A magyar erős nemzet, de ez a kormány gyenge, mert nem összeköti, hanem szétszakítja a nemzetet, egyedül pedig képtelen megbirkózni az ország gondjaival. A magyar tehetséges nemzet, de a kormány tehetségtelen, mert képtelen megoldani az emberek problémáit, mert nem kezeli, hanem tetézi a válságot.”
A megjelentek között az Újpestiek szép számmal vettek részt az ünnepi megemlékezésen.
További képek a Galériában.
|
|
Az újpesti MSZP frakció módosító javaslatokat terjesztett elő a 2012 – es költségvetéshez |
|
|
|
Cikk megosztása    
|
Az újpesti MSZP frakció tiltakozott a megszorító, szociálisan érzéketlen költségvetés, Újpest eladósítása ellen, valamint javasolta a HPV elleni védőoltás és a tankönyvtámogatás kiterjesztését, a panellakások felújításának önkormányzati támogatását, valamint bérleti díj - csökkentést is javasolt az újpesti piacon és az önkormányzati üzlethelyiségekben.
A fideszes városvezetés által előterjesztett javaslat számos megszorítást tartalmazott. Például tartalmazta az állami normatívák és az átvett SZJA csökkentését, a már korábban megszavazott, brutális, összkomfortos lakások esetében mintegy 80% - os lakbéremelést, az újpesti piacon a bérleti díjak 11% - os emelését, 11% - os közterület – használati díj - emelést, valamint a kiegészítő lakásfenntartási támogatás megszüntetésének és a foglalkoztatást helyettesítő, korábban 28.500,-Ft – os támogatás 22.800,-Ft – ra való csökkentésének költségvetési vonzatait.
|
|
Bővebben...
|
|
Nőnapi rendezvény az Adyban |
|
|
|
Cikk megosztása    
|
Ebben az esztendőben is nagy sikere volt, a hagyományos nőnapi rendezvénynek az Ady Endre művelődési házban. Kiss Péter köszöntőjét egy jó hangulatú zenés műsor követte. Teljes volt a teltház, közel 450-en jöttek el a rendezvényre.
További képek a Galériában |
|
Szűk esztendő vár Budapestre |
|
|
|
Cikk megosztása    
|
Kevesebb pénzből kell talpon maradnia idén a fővárosnak; csak a Fidesz-KDNP voksaival fogadták el az önkormányzat 2012-es büdzséjét. A tavalyi válságköltségvetésnél is szigorúbb - a BKV miatt általános zárolást is tartalmazó - előterjesztést minden ellenzéki párt bírálta és egyik sem szavazta meg. A főpolgármester a súlyos örökséggel magyarázta a helyzetet, az MSZP-frakció viszont alapvető hibákról beszélt és egy "Gazdálkodj Okosan!" társasjátékot juttatott el Tarlós Istvánnak.
Hasonlított is meg nem is a tavalyi helyzetre az idei fővárosi költségvetés elfogadása: ismét csak két fordulóban tárgyalta a közgyűlés a büdzsét és ezúttal is csak a Fidesz-KDNP-frakció tagjai szavaztak igennel. A résztvevőknek ismerős lehetett a helyzet a vita felfokozott, olykor a személyeskedéstől sem mentes hangulata miatt is. Jelentős különbség volt viszont, hogy ezúttal a büdzsé főösszege a tavaly ilyenkor elfogadott 2011-es eredeti, 503 milliárdos előirányzattal szemben jóval kisebb, csak 377 milliárd forintos. A tavalyinál arányaiban jóval nagyobb az idén a büdzsé hiánya is, hiszen ezúttal a bevételi oldal csak 299 milliárd, így a hiány csaknem 80 milliárdos - a különbséget a tavalyi tartalékok feléléséből, valamint hitelfelvétellel "tüntetik" el.
|
|
Bővebben...
|
|
Az MSZP fővárosi szervezete szerint 2012 a "budapesti katasztrófa éve", minden budapesti a saját bőrén fogja érezni a város csődjét. |
|
|
|
Cikk megosztása    
|
Horváth Csaba, a fővárosi MSZP-frakció vezetője keddi sajtótájékoztatóján, amelyen a szerdán tárgyalandó fővárosi költségvetés volt a téma, azt mondta: a Fidesz szerint lehet csőd ellen csőddel védekezni, a BKV helyzetét ugyanis úgy akarják megoldani, hogy a várost is csődbe viszik. A kultúra, az oktatás, az egészségügy már most nagyon nehéz helyzetben van, most viszont egy probléma miatt "szét akarják verni" a várost - fogalmazott a képviselő. Megfogalmazása szerint Tarlós István főpolgármester és a fideszes képviselők az esküjükben hűséget fogadtak Budapestnek, de ők a kormányt választották inkább, és az ő felelősségük, hogy "szétterítik" a BKV "betegségét".
|
|
Bővebben...
|
|
A főváros drukkolhat: csak el ne készüljön a 4-es metró! |
|
|
|
Cikk megosztása    
Zsugorodó állami támogatás, milliárdokkal növekvő kiadás
Eddig azért izgulhatott Budapest vezetése, hogy késik a 4-es metró átadása, most már inkább azért, mi lesz, ha esetleg üzembe helyezik. Attól kezdve évente legalább 3,5 milliárd forinttal kellene többet beletenni a BKV kasszájába. Ennyibe kerülne ugyanis az új vonal működtetése. Legalábbis a kohéziós pályázathoz készült, 2008-as pénzügyi értékelés szerint. De a Budapesti Közlekedési Központtól származó információink szerint valójában már 6-7 milliárd forinttal számolnak.
A pénzügyi jelentés a költségeket részben fedezhetőnek tartotta az utasszám jelentős, 19 százalékosra becsült növekedéséből származó extra viteldíjbevételből, illetve az új vonal révén ritkítható buszjáratok járműbeszerzési költségének leszorításából.
Csakhogy az utasszám növelésének becslése azon alapult, hogy a korábban autóval, villamossal, vasúttal, távolsági busszal közlekedők átülnek a 4-es metróra. Ám ebben egyelőre csak reménykedhetünk. A jegyárak növelése pedig éppen ellenkező hatást válthatna ki. Az elvileg a vonal megnyitására megépülő – az eredeti beruházási tervben szereplő – P+R parkolók sem többek most a tervnél, az előírt 1500 helyből ugyanis 1200-1300 hiányzik. És pénz sincs rá.
|
|
Bővebben...
|
|
|