2011. december 12.

Orbán Viktor politikai tevékenységét és módszereit vizsgálva sok hasonlóságot találunk közte és Rákosi Mátyás között. Ez azzal hozható összefüggésbe, hogy mindketten hasonló politikai rendszerben, az egypártrendszeres önkényuralmi politikai rendszerben gondolkodtak, gondolkodnak. Hogy Orbán Viktor tanulmányozta-e az 1945-1956 közötti állampárti módszereket, nem tudni, de gyakorlatuk összehasonlítása alapján feltételezhető. Orbán Viktor és pártja politikai módszerei között az egyik legismertebb az úgynevezett szalámi taktika, melynek 1945-1956 között legismertebb és leghírhedtebb alkalmazója Rákosi Mátyás volt. A kifejezés is tőle származik. Ez alatt többek között azt értette, hogy a polgári, illetve a tőle eltérő politikai nézeteket valló, vagy gyakorlatot folytató kommunista és szociáldemokrata politikusokat eltávolította a politikai életből, pártjaikat pedig ellehetetlenítette.

Hasonlóknak lehetünk tanúi Orbánék esetében is. Az 1998-as választás után a Fidesz a kormány megalakításához rászorult a Kisgazdapártra és az MDF-re is. Torgyán Józsefre, a tömegeket mozgósítani tudó demagóg politikusra azonban csak addig volt szüksége, amíg a 2001-2002-es költségvetési tervet el nem fogadták. Fogást azonban nem találtak rajta, törvény elé nem tudták állítani, de államtitkárát, Szabadi Bélát letartóztatták és éveken át tartó bírósági procedúrának vették alá. Ezután a Kisgazdapárt rövid időn belül széthullott. Hiteles dokumentumokkal ma még nem bizonyítható, hogy Almássy Kornél miért akarta kibuktatni Dávid Ibolyát az MDF elnöki székéből és, hogy az MDF-es vezetők törvény előtti meghurcolását kik kezdeményezték. Az azonban bizonyos, hogy a Fidesznek érdeke volt a párt önállóságához ragaszkodó Dávid Ibolyáék ellehetetlenítése. Az eredmény magáért beszél, a legnagyobb rendszerváltó párt lekerült a politikai palettáról. Az SZDSZ is hasonló sorsra jutott saját  baklövései és a fideszes pofonok összhatásaként. Az előző két választási ciklusban a legnagyobb rúgásokat a Fidesztől az MSZP kapta. Ez 2006 szeptemberétől különösen fokozódott, amikor is az öszödi beszéd nyilvánosságra került. Ekkor a szocialistaellenes sajtótámadások mellett más módszereket is bevetettek. Ezt mutatja a WikiLeaks néven elhíresült, amerikai nagykövetségtől származó egyik távirat, miszerint „…a Fidesznek elég erős kapcsolata volt – a szocialista és Gyurcsány ellenes – 2006-os zavargókkal.” A 2010-es kormányalakításuk óta a szocialista és általában baloldalellenes lépések megsokszorozódtak és eldurvultak. Ennek legalávalóbb példája Lázár János törvényjavaslata, amely a rendszerváltás előtti állampártot bűnszervezetnek nyilvánítja és szerinte  az elkövetett bűneikért, mint utódpártot, felelősség terheli az MSZP-t is.

A demokratikus politikai rendszerekben a pártoknak, a kormányoknak van elnöke, a különböző gazdasági, politikai, kulturális tudományos szervezeteknek vannak vezetői. Kivételt csak a magántulajdonban lévő szervezetek képeznek, ha azok élén tulajdonosaik állnak. Orbán Viktor azonban az esetek jelentős hányadában nem azt mondja, hogy ő a Fidesz elnöke, hanem azt, hogy „pártom”.  És úgy is tesz, mintha a párt, az országgyűlés és az állami végrehajtó, igazságszolgáltató szervek, a médiák az ő tulajdonát képeznék. Tulajdonjogilag ugyan nem azok, de Orbán Viktor érdekeinek és akaratának megfelelően működnek. E téren is nagy a hasonlóság a két politikus között. A különbség csak az, hogy 1945-1956 között a hatalom a trojka – Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály, esetenként kiegészülve Révai Józseffel -, ma pedig egyetlen ember – Orbán Viktor – kezében van. És szavakban Rákosiék demokratikusabbnak látszó arcukat mutatták, amikor is nem „pártomról”, és „kormányomról”, hanem „pártunkról” és „kormányunkról” beszéltek.

Orbán Viktorék a különböző törvényjavaslatok benyújtásakor, intézkedések megtételekor arra hivatkoznak, hogy azokra a felhatalmazást a választóiktól kapták. Ez az állítás hamis, ugyanis rendszerváltás óta a választók többsége elsősorban nem valaki, vagy valami mellett, hanem valaki, vagy valami ellen voksolt. Legutoljára az MSZP és az SZDSZ elhibázott politikája ellen. Egyébként is kevesen lehettek azok, akik tételesen megbízták volna a kormánykoalíciót azokkal az intézkedésekkel, amelyeket a győztesek azóta megtettek. Már csak azért sem, mert a választások előtt a választók döntő többsége vajmi keveset tudott a Fidesz konkrét terveiről. Rákosiék is a dolgozó népre hivatkozva tették  meg a társadalomellenes lépéseiket is, Orbánék pedig a kétharmadra, ami a választójogosultakhoz képest csak egyharmad.

Orbánék lételeme a harc. Ha nincs a láthatáron ellenség – társadalmi problémák, vagy emberek, addig keresnek, amíg nem találnak. Nem megoldják azokat, hanem harcolnak ellenük. Harcot hirdetnek a munkanélküliség, az államadósság ellen, az országgyűlés antidemokratikus törvényeit, a kormány társadalomellenes intézkedéseit elmarasztaló bel- és külföldi szervezetek, politikusok és más közéleti személyiségek ellen. Mindenhol ellenséget keresnek és találnak. Mintha a Rákosi korban élnénk. A Fidesz harcában visszaköszön a rákosista jelszó: „aki nincs velünk az ellenünk van”. A két politikus szemléletében és módszereiben, mint láttuk, sok a hasonlóság, de egy lényeges különbség is van: míg Rákosiék a szovjet  kényszer és vakhitük hatására cselekedtek, addig a fideszesek külső kényszer nélkül a vezér akaratának és parancsainak megfelelően teszik, amit tesznek.

Ma is változatlanul folytatják a szocialista ellenes lejárató hadjáratukat. A gazdasági gondjainkról szólva jóformán csak az előző szocialista kormányok baklövéseit említik. Ezzel akarják csökkenteni a szocialisták népszerűségét és társadalmi bázisát, elterelni az emberek figyelmét a saját kormányuk hibás intézkedéseiről, megszorító politikájáról, az emberek életszínvonalának csökkenéséről. Szocialista politikusok elleni újabb és újabb ügyekkel traktálják a társadalmat, mert sokról kiderül, hogy azok csak lejáratási szándékaik szüleményei.

Ha Orbán Viktor ismeri is az alternatíva szót, a Fidesz politikájában azonban nem alkalmazza. Pártjában nincsenek alternatív javaslatok, csak egyről lehet dönteni, amit a pártelnök talál ki, illetve elfogad. A Fidesz egy variációs javaslati módszere hasonlít a rákosista gyakorlatra azzal az eltéréssel, hogy akkor 3-4, most pedig egy ember akarata tükröződik benne.

Orbán Viktor nem kedveli különösebben az alkotó, a gondolkodó, a saját gondolataihoz ragaszkodó értelmiséget. Az alkotást, a gondolkodást csak annyiban igényli, amennyiben az biztosítja az orbáni javaslatok gyors megvalósulását. Ebben is van hasonlóság a két politikus között. Ugyanakkor különböznek is egymástól. Amíg Rákosi nagy figyelmet fordított és anyagi ráfordítást biztosított az oktatás fejlesztésére, a hallgatói létszám növelésére, addig az orbáni koncepció szerint csökkenni fog az érettségizettek és a diplomások, az alkotó értelmiség száma. Már pedig a nemzetközi tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy  gazdasági fejlődés nincs megfelelő  szakemberképzés nélkül. Az orbáni oktatáspolitika nem a fejlődés, hanem a periféria irányába mutat.

Juhász T. János