2012. január 23.

A hírek szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium ugyan már kidolgozta a Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégiát, de még nem terjesztette a parlament elé. Ennek ellenére január 16-án nyilvánosságra hozta annak részét képező Darányi Ignác Tervet. A terv névadója 1881-1927 között országgyűlési képviselő volt, hol a konzervatívok, hol a 48-asok, hol a függetlenek soraiban. Két alkalommal, 1895-1903, illetve 1906-1910 között az agrártárca élén állt. Neve összekapcsolódik a dualizmus korabeli agrárfejlődéssel. Mezőgazdasági eredményeink valamelyest közeledtek az európai színvonalhoz, bár a növekedés mértéke elmaradt az ipar, a közlekedés fejlődése és a nemzeti jövedelem emelkedése mögött. Különös gondot jelent az, hogy ez az agrárfejlődés alig változtatott az agrárnépesség, különösen az agrárszegénység megélhetési lehetőségein. Mi sem bizonyítja ezt meggyőzőbben, mint az agrár túlnépesedés, aminek eredményeként az 1880-as évektől kezdődően „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk.” Jelentősebb részük Darányi Ignác országgyűlési képviselősége és minisztersége idején kényszerült elhagyni szülőföldjét. Darányi Ignác megítélésénél figyelembe kell venni a nevéhez kapcsolódó 1898-as úgynevezett „rabszolga”- és az 1907-es cselédtörvényt és az 1897-1898-as szabolcs-szatmári parasztmozgalmak felszámolását  is.

Hazánkban látványos agrárfejlődés  a 20. század második felében, az 1967-et követő jó másfél évtizedben következett be. Mi sem bizonyítja ezt meggyőzőbben, mint a mezőgazdaság korszerű gépekkel és anyagokkal való ellátása, korszerű termelési módszerek alkalmazása, a növénytermelési termésátlagok, az állatállomány számának, terméshozamainak növekedése. Ezekben az években nemcsak elhagytuk az európai mezőgazdasági átlagos eredményeket, hanem jó néhány területen az elsők közé kerültünk. Mindezek eredményeként a 70-80-as években az agrárnépesség életszínvonala olyan nagy mértékben növekedett, amire soha nem volt még példa. Jelentősen javultak lakáskörülményeik, nőtt a tartós fogyasztási cikkel való ellátottságuk, élelmezésükben, ruházkodásukban, kulturálódásukban is pozitív irányú változások következtek be. Ha már Orbánék a tervhez névadót kerestek, akkor ésszerűbb lett volna az 1967 után regnáló mezőgazdasági miniszterek között kutakodniuk.

A kormány a következő két évre vidékfejlesztési célokra 300 milliárd forintot ígért, de nem a hazai költségvetésből, hanem jelentős részben európai uniós támogatásból. Ez ugyan soknak tűnik, de ennek jelentős hányada nem a mezőgazdaság, hanem általában a vidék fejlesztését szolgálja. Ebbe azonban sok minden belefér. Így, egyenlőre nem tudjuk, hogy ebből mennyit terveznek a mezőgazdaságnak. De ha mind meg is kapná, akkor is kétséges, hogy minden jogos igényt ki tudnának vele kielégíteni, mert minden drága: a föld, a mezőgazdasági gépek, eszközök, anyagok, vetőmagvak stb. A többség igényei tehát várhatóan kielégítetlenek maradnak. A Darányi Ignác Tervet ugyan nem jellemezhetjük úgy, hogy „nesze semmi fogd meg jól”, de nem lehetnek illúzióink vele kapcsolatban, mivel keveset segít a vidék égető problémáinak megoldásában. Ezért több benne a propaganda, mint a tényleges segítség. A Darányi Ignác Terv forrásainak megadásánál is előbukkan a fideszes mentalitás: az európai uniós források felhasználását természetesnek tartják, de amikor kötelességszegéseikre hívják fel a figyelmüket, szabadságharcot hirdetnek az Európai Unió ellen is.

Juhász T. János